Figyelmeztetés

A tengerpartra költöztem, így innentől állandó vakáción vagyok.
Nyaralás az egész élet.

Monday, 17 March 2014

42

Az utóbbi majd' 4 hónapban futottam. Nagyjából ennyit tudok mondani róla.
Minden nap 6:30-kor keltem. Futás, munka, kondi, alvás. Ismétlés. Hétvégén is futottam. Néha takarítás, vásárlás, mozi, egy-egy kirándulás.
Ja igen, mert Március 16-án futottam egy maratont. 4:25:03 alatt. Egy picit elfáradtam, na.
A "futós életemen" kívül kevés dolog történt.

Tuesday, 31 December 2013

Karácsonyi vásárlás - fotelból

A lakásfelújítás után a napok nyugisan telnek. Megy a munka, ami neha elég kényelmetlen, mivel a teleKom dolgokban nem vagyok olyan profi, mint logisztikában. Emiatt aztán néha olyan érzésem van, hogy csak esek-kelek. Nem vagyok túl elégedett a teljesítményemmel, de majd kialakul. Beletanulok, aztán ebben is profi leszek. Persze, ebbe beletartozik az is, hogy itt másképp mennek a dolgok, mint a Geodisban / IBM-ben. Kevesebb szabály, és bevált megoldás - több hasraütés-alapú dolog, ami aztán vagy működik, vagy nem. Eddig úgy látom, hogy itt ez megszokott eljárás.
Megy a futás is, ami a hideg ellenére is mindig jól esik. Felfrissít, kondiban tart, levezeti a feszültséget (mert ugye én az a feszült típus vagyk - hihi).
Lassan aztán begyűrűzött a Karácsonyi hangulat. A boltokba már novemberben, az emberekbe meg ki-ki alapon.
Hétvégenként szoktunk járni plázázni Roxékkal, de mivel ott együtt vagyunk, elég körülményes lenne ajándékokat venni. Ráadásul idén a legtöbb ötlet fejtörés alapján született, nem nézelődés közben. (Mert ugyebár van az az eset, amikor meglátsz valamit, és azonnal tudod, hogy ez csodás ajándék lenne valamelyik szerettednek, és van az, amikor feltűnik, hogy ez-vagy az hiányzik, esetleg csak eszedbe jut, hogy milyen jó lenne egy bizonyos dolgot ajándékozni.) Nos idén leginkább ez utóbbi metódus érvényesült. Persze segített, hogy írtunk karácsonyi listát... hehe
Mivel a semmi közepén lakok, ahol csak helyi boltok vannak, és a legközelebbi nagyobb kereskedelmi létesítmény 30 km-re van, rászoktam a netes vásárlásra. Madridban mindig volt a szomszédban egy Corte Inglés, egy Carrefour, Fnac, Media Markt, stb., így ott szinte mindent hagyományosan vettem. Itt viszont Amazon van, és házhozszállítás.
Szóval megvan a "mi", megvan a "honnan", csak kattintgatni kell.

Saturday, 30 November 2013

Das Lakásfelújítás

Így mondják Burkina Fasoiul a lakásfelújítást.
Mégpedig azért, mert mégiscsak itt fogok lakni, és mert ilyet sem csináltam még (elégszer).
Mondhatnám, hogy a dolog parabollisztikusan eszkalálódott, de inkább csak annyit mondok, hogy egyre meredekebb lett az ügy.
Nem tudom megbecsülni sem, hogy mennyi ideig tartott volna, ha egyedül csinálom az egészet, így mondhatom, hogy Jani segítsége felbecsülhetetlen volt.
Úgy kezdödött, hogy itt-ott kéne egy kicsit javítani a festésen...
Egy pár nap elment azzal, hogy csiszoltunk, rendeztünk, pakoltunk. Többnyire Jani, mert én már javában dolgoztam. Szerencsére az egész művelet alatt a Portban laktam még, a céges lakásban, így legalább az nem volt probléma, hogy hol alszok, amíg a Sant Pol lakás robbantott állapotban van.
A napi program az volt, hogy reggel elmentem dolgozni, Jani meg ment Sant Polba előkészíteni, meg festeni. Munka után mentem en is, aztán húztuk, amíg tudtuk. Ezután hazavittem Janit, és mentem vissza a lakásba folytatni éjjel. Valamikor hajnalban hazamentem a Portba, aludtam pár órácskát, aztán újra munka, Sant Pol, Port. Hetvégén extra hajtás.
A festés után / közben kiderült, hogy az ablakok is gyalázatos állapotban vannak, és semmi szigetelés nincs. Nosza, az összes ablakot levettük, kivettük az üveget mindegyikből, és leszigeteltük szilikonnak, majd összerakni, lecsiszolni, lekezelni/lakkozni, mivel fa nyílászárók vannak mindenütt. Közben a festés is kinőtte magát, és végül a folyósón kívül mindent kifestettünk (kifestett Jani).
Az összes ágyat kipateroltam a tárólóba, és vettem egy rendes ágyat a hálóba. A kisebb hálót átalakítottam irodává, a közepes hálóból meg vendég-, és öltözőszoba lett.
Az elektromosság szintén katasztrófa volt, így az összes konnektort, és kapcsoót lecseréltem. A világítás egyszerűen nevetséges volt:
Minden szobában volt egy találomra kiválasztott konnektor, amit az ajtó melletti villanykapcsoló kapcsolt. Rendes (mennyezeti) lámpa nem volt egyik szobában sem, hanem az elöbb említett kapcsolt konnektorba volt bedugva egy-egy asztali lámpa. Villanyszerelés közben derítettem ki, hogy a villanyszerelő inkább művészlélek volt, mint szakember, mert a felhasznált vezetékek rendkívül gazdag színvilágot képviseltek, ellenben semmilyen rendszert nem. Gyakorlatilag minden szerelés egy új kaland volt, melynek során egyesével fedezhettem, fel, hogy melyik vezeték hova tart, mit csinál, kapcsolt-e, vagy állandó fázis, esetleg föld, vagy test vezeték.
Közben a konyhabútort is kicsit felújítottam, illetve oda jött egy szakember is, amit csak időhiány miatt engedtem.
Mindennek tetejébe mindent újra kellett rendezni, hiszen a jól megszokott rendszer, és a sok cstresz bevállt helye megváltozik a költözésnél. Így most még azt is ki kell találnom, hogy hova tegyem a kis biz-baszokat, és Kütyü-mütyüket, valamint helyet kell találnom a csetreszeimnek is.
Zehr schön! Ahogy a Burkina Fasoiak mondanák...

Monday, 14 October 2013

A lakás

Madriban lakást kivenni nagyon egyszerű.
A lakások többsége, főleg a külvárosokban, ay ingatlanépítési láz alatt épült. A tevezéssel nem sokat törődtek, így mindegyik egyforma lett. Middegyikhez ugyanaz jár. Parkoló, medence, légkondi, közepes kivitelezés, és állag. Az árat csak a környék befolyásolja. Tehát, ha Madridban akarsz lakást bérelni, csak azt kell eldöntened, hol akarsz bérelni. Aztán szinte meg sem kell nézned minden lakást, mert ha egyet láttál, az összeset láttad.
Nem így a nagyvárosokon kívül.
Például itt, Baja Empordában (ez amolyan megye / régió név) minden lakás más.
Szuperluxus villa, szuperluxus lakás, iparnegyedben maradt viskó, padlásból kialakított garzon. Minden van, és mindennek más az ára. Mindent meg kell nézni, mert lehet, hogy egy lakás szupermodern, de egy koszos sikátorban van, vagy egy gyönyörű tengerparton, de penészesek a falak, vagy nincs soha napfény.
Helyzet bejegyzésemben már említettem a kiszemelt lakást, nos végül e mellett is maradtam. Illetve nem mellette, hanem benne. Mármint lakni.
Persze, egy kis csavar itt is volt, mert a lakás, amit megnéztem nem pont az, amelyik kiadó volt, hanem "a kiadó lakás pont ilyen, csak sokkal jobb állapotban van, csak éppen laknak benne". Nos, így utólag (amikor már mindenki okos), éppen ez utóbbi "éppen laknak benne" volt a problema. Lehet, hogy az állaga jobb volt, mint annak, amit láttam, de ez valószínűleg a kiadás pillanatára vonatkozott. Ás persye pegint a madridiak. A lakást, amit kivettem madridiak lakták előtte, és azok úgy lelakták, hogy csak na! Nem is lehet ezt pontosan körbeírni, mert nem arról van szó, hogy leomlik a fal, vagy szakadtak a függönyök.
"Slágvortokban":
A madridiaknak szükségük volt rá, hogy minden áldott szobában TV legyen, ezért az egész lakáson keresztbe-kasul antennavezetékeket húztak végig.
A madridiak nem törődnek a tisztassággal, így mindent olyan koszosan hagytak, hogy csak na! Penészes hűtő, eszméletlenül koszos sütő, odaégett zsírral borított kerámia főzőlap. Olyan szintű kosz, hogy a sütőt egyszerűen ki kellett cseréltetnem, a kerámialapot meg inkább letakaríttattam az ingatlanirodával. Apró érdekesség, hogy a sütőre három hetet kellett várni, mint kiderült, azért, mert katalán gyártmányt akartak.
A falakon mindenhol véletlenszerű lukak/furatok/szögek/csavarok. Az iroda itt is készséges volt, és kiküldte a mindenest, aki ugyanolyan véletlenszerűen bemaszatolta a falat, de csak ott, ahol kellett, így a fal egyenletesen foltos lett.
Ennek következtében az egsz lakást ki kellett festeni.
A teraszon, a grillsütőt csak úgy "otthagyták" így szétázott, elrozsdállt, és gyakorlatilag molekuláira hullott.
Szintén a teraszon, a virágládákat hamutartónak használták - el lehet képzelni...
És még sorolhatnám.
De... majd'két hónapot vártam a lakásra, és már kedvem sem, időm sem volt másikat keresni, így maradtam ebben. Egyébként is, nem a színvonal számít, hanem az elégedettség,

Tuesday, 24 September 2013

Hiszen ez Monte Carlo

Csak itt kevesebb a rongyrázás.
Írok egy kicsit a környékről, ha már itt élek.
Rox írt már Sant Feliu-ről "Paradise", és "Nyár a Costa Brava-n" bejegyzéseiben, így én csak idevetem, amik eszembe jutnak.
Sant Feliu de Guixols (SFG) pont olyan, mint St Tropez, Monaco, vagy bármelyik híres kikötő-kisváros a Riviérán. Van szép tengerpart, kikötő (ugyebár), piac, óváros, nyáron rengeteg túrista, szezonon kívül meg morgolódó helyiek.
Platja D'Aro (PDA) a szomszéd település viszont pont olyan, mint bármelyik üdülőfalu. Van egy főutcája, boltokkal, egy hosszú tengerpartja, a városka szélén meg bevásárlóközpont mozival, bowlingpályákkal, és ilyesmikkel. Az érdekesség az, hogy a túristaközpontúság ellenére, mindkét település nagyon is élhető.
S'Agaró (SA), a két település közötti kis falucska, ahol élni fogok. Sokan azonnal rámondják, hogy "Na ott aztán semmi nincs", de azért egy közért, pár bolt, zöldséges, és egyebek vannak itt is. Az tény, hogy télen sokkal kihaltabb minden.  és talán csak Sant Feliu az, ahol igazi városias "nyüzsgés" van. Cserébe viszont itt nincsenek olyan monstrum épületek, helyettük van luxsnegyed. A tengerpart értékesebb részein az ingatlanárak milliókban mérhetők, és persze Euróról beszélünk. Egyébként vannak itt 80-120ezer eurós ingatlanok is, de azok nem ezen a környéken vannak.
Elhelyezkedés tekintetében, Barcelona és Franciaország között járunk éppen félúton. Barcelona 95 km, Franciaország 90 km, Girona 25 km.
Domborzatilag már érezni a Pireneusokat, mert azért van jópár 4-600 méteres "dombocska" a környéken. Sajnos nincs hozzájuk felvonó, így ha kerékpározni támad kedvem, kénytelen leszek felfelé tekerni.
A tengerpart sajnos nem homokos, hanem apró kavicsos (itt ezt "vastag homoknak" mondják), cserébe viszont van sok sziklás rész, amitől sosem unalmas, viszont gyönyörű a tengerpart. Talán emiatt a "kövesség" miatt a tenger néha lélegzetelállítóan szép türkíz szineket tud produkálni.
Bár nem a leggyorsabb, de mindenképpen a legszebb útvonalak a tengerparton vannak. SFG és Tossa de Mar között van például egy jó 25 km-es szakasz, ahol a sziklák között kanyarog az út, és pontosan olyan , mint azok az utak, amiket a James Bond filmekben szoktunk látni. többnyire valamilyen tengerparti kaszinós jelenet bevezetőjeként, vagy egy üldözős jelenet helyszineként.
A települések között van persze egy rendes főút, ami SFG és Palamós (PDA-tól északra egy nagyobb település / város) között végigvezet, és az autóút / autópálya is.
Egyszer csinálok képeket is majd, csak győzzük kivárni!

Zsugabubus

Ne aggódjatok, nem pókerről lesz szó. Egyszerűen csak megpróbáltam elntézni a számhordozást ("portabilidad"), és pusztán egy hónapig tartott, mire megkaptam az új SIM kártyát.
Egy kicsit aggódtam, hogy mi fog történni a számommal, ha már nem leszek a cégnél, de lett megoldás. Persze a kivitelezés nem volt egyszerű mutatvány.
Szerencsére, az előző cégnél volt egy olyan lehetőség, hogy kikérem a számomat, és a nevemre írják a szerződést. Persze ez a céges előfizetés amiről el tudjuk képzelni, hogy mennyi a díja. Emellett meg van nekem saját szerződésem telefon vonalra, és internetre, akkor meg miért ne tennénk bele a mobilt is, nem igaz? Hát... Majdnem.
Meegrendeltem a mobil szolgáltatást számhordozással az interneten. Rövidesen kaptam egy visszaigazolást e-mailen, majd sms-ben is. Ezután kaptam egy sms-t, hogy visszautasították a számhordozást. He?
Telefonálgatás, kiderül, hogy még nincs a nevemen a szerződés. További telefonálgatás, "ez egy-két nap alatt menni szokott" mondja a HR-es srác. Végül potom egy hét alatt a nevemre került az előfizetés.
Megint megrendeltem a neten a számhordozást. Megint visszaigazolás, megint elutasítás. Na már megint mi van? Felhívom a Movistar-t.
- A rendszer nem engedi a számhordozást, mert valami probléma van.
- Mi a probléma?
- Azt nem tudjuk.
- ???
- De megpróbálhatja újra később
- (Magamban: @;>*$ß) Kinek a rendszere jelezte a hibát?
- A miénk.
- A maguk rendszere jelezte a hibát, és nem tudják mi az???
- Tulajdonképpen kideríthetjük...
- Tegyük azt!
- Egy pillanat.... a személyazonosító dokumentum száma nem egyezik.
- Miért, mi van a rendszerükben?
- y1364861d
- Kiváló! Ez a NIE számom. Akkor mi a baj?
- Nem tudom...
Közben előveszem a dokumentumaimat, hátha mégis én vagyok az elmeroggyant...
- Mit is mondott, mi van pontosan a rendszerükben?
- y1364861d
- Nincs előtte véletlenül egy nulla?
- Jah... de van.
- (#@]>ß$;Ł@&@Đ !!! - magamban...) Esetleg kitörölhetjük?
- Persze, meg is van.
- Köszönöm!

Na és ezt nem fogjátok elhinni:
Nem törölte ki a nullát! A harmadik próbálkozás után megint felhívtam őket, és kiderült, hogy a nulla még ott van.
Ezt figyeld, haver:
Átment egy másik képernyőre, ahol az adatokat lehet megváltoztatni, de ott már nem látszott a nulla, mert rövidebb a rubrika, és arrébb kéne menni az egérrel. Figyelj, figyelj! Nem látta a nullát, ezért közölte velem, hogy megoldódott a gond! Érteeed? Kilépek az útra a kamion elé, de ha becsukom a szemem, nem fognak elütni, ugye?
Na a következő kollega már kicsit okosabb volt. Ő mondta, hogy a nulla elbújik a rubrika sarkában. De persze, ő nem tudja megváltoztatni, hívjak egy másik számot. Ők sem tudják. Menjek be egy boltba. Ők sem tudják. Megint telefon, de akkor már kicsit elegem volt.
- Jó napot, ez és ez vagyok, és nem jók az adataim a rendszerőkben
- ...?
- Egy hónapja próbálok számhordozást elérni.
- Mik az adatai
- ez-és-ez
- Pedig minden stimmel
- Akkor most lenne egy kérésem. Mondja el pontosan, hogy mit lát a képernyőn
- ...?
- Csak mondja
- Windows,  Menü, Ügyféladatok, Név, Vezetéknék, Telefonszám, Azonosító okmány, útlevélszám, y13...
- Elég is lesz, köszönöm.

Nos? Figyeltetek? Egy hónap telefonálgatás, és végül a képernyő pontos beolvastatása árán kiderült, hogy a NIE számomat beírták útlevélszámnak, de mivel több karakter kellett, betettek egy nullát elé. És ez egyiknek sem tűnt fel! Újabb telefon, adategyeztetés, adatváltoztatás. Sikerült.
Megibnt megrendelem interneten a számhordozást. Közlik, hogy nem tudják megcsinálni, mert a rendszer nem engedi... menjek be egy Orange boltba. Bemegyek, kiderül, hogy azért nem tudták elindítani, mert már elindították, csak éppen ugye a "leadó" szolgáltató nem adta a számot. Végül tegnap, majd másfél hónap után megkaptam a SIM kártyát, így most orange-os vagyok teljesen.
Buktam másfél hónapot, és egy vezeték nélküli vonalas telefont, ami a netes megrendeléshez járt volna. Ezőttal is köszönet a HR-es gyereknek, aki néhány számot nem bír beírni egy adatlapra, valamint a Movistar, és az Orange makijainak. És elnézést kérek a majmoktól.

Konklúzió:
A spanyolok hülyék. Ezt persze már mondtam párszor.
Egyszeráen nem tudnak gondolkodni. Az agyuk nem máködik olyan hatékonyan, mint bármelyik másik európai népé. A működési rendszerük hasonlít a japán cégekhez: Minimális számú agy, rengeteg birka.
A spanyol ügyintézés egyébként nagyon olajozottan, és gyorsan működik, de csak addig, amíg minden pontosan úgy halad, ahogy megtervezték a rendszerben. Abban a pillanatban, hogy akár a legapróbb hiba is becsúszik, azonnal megáll minden. Hiszen a rendszert nem a tervezői működtetik, hanem egy csapat betanított majom.
Még nem voltam olyan országban, ahol ennyire igaz lenne a mondás:
"Én azt nem nem tudom. Én csak itt dolgozom."

Tuesday, 17 September 2013

Helyzet

A költözés vicces volt, mert mindenemet, a robogóval együtt betömtem egy Iveco Dairy kisteherautóba, és levezettem 700 km-t, majd 100-at Barcelonába, ahol leadtam a kocsit. Visszarepültem Madridba, majd másnap beültem a kocsimba, és megint 700 km. Persze, mindezek elött volt még egy 700 km az interjúra, és persze 700 haza. Madrid - Barcelona a kisujjamban van! (o:
Amúgy itt minden nyugis (nyilván a munka majd beindul). Nyáron minden tele van túristával, de ösztöl minden elég kihalt. Mondjuk ez a Sant Feliu de Guixols, ahol az iroda is van, ez viszonylag élő kisváros szezonon kívül is. Az iroda is itt van, és bár nem a városközpontban, azért elég tűrhető.

Kilátás az irodából

Lakást még nem találtam; egyelöre a céges lakásban lakok, ami Platja d'Aro jaht kikötöjében van (gondolhatjátok, milyen szar hely). (o:

Ez a céges lakás teraszáról készült

Lakás ügyben amúgy is szenvedek, mert nem tudom, hogy nyugis, szép környéken akarok lakni, vagy kicsit zsúfoltabb, szükebb környéken, de a városközpontban.
Egyelöre a nyugis környék vezet, így azt hiszem az lesz a nyerö.
Igazából van már egy kiszemelt. Nyugis kőrnyék, 12 lakás, nagy kert, két medence, garázs, 3 szoba, 2 fürdő, grillező a teraszon...

A kiszemelt lakás, és a ház, amiben van
A lakás elhelyezkedése a gettón belül


A szomszéd utca (lezárt terület, ahova csak az ott lakók mehetnek be)


A terv az, hogy október 1-töl költözök be, aztán berendezkedek.
Társaság ügyen is van remény. A kollegák nagy része fiatal, így van kivel elmenni tapas-ozni, vagy akármi. A lányok sajna itt is csúnyák, de nagyságrendekkel szebbek, mint a madridiak. Legalábbis a cickók jobbnak tünnek itt. (o;