A lakásfelújítás után a napok nyugisan telnek. Megy a munka, ami neha elég kényelmetlen, mivel a teleKom dolgokban nem vagyok olyan profi, mint logisztikában. Emiatt aztán néha olyan érzésem van, hogy csak esek-kelek. Nem vagyok túl elégedett a teljesítményemmel, de majd kialakul. Beletanulok, aztán ebben is profi leszek. Persze, ebbe beletartozik az is, hogy itt másképp mennek a dolgok, mint a Geodisban / IBM-ben. Kevesebb szabály, és bevált megoldás - több hasraütés-alapú dolog, ami aztán vagy működik, vagy nem. Eddig úgy látom, hogy itt ez megszokott eljárás.
Megy a futás is, ami a hideg ellenére is mindig jól esik. Felfrissít, kondiban tart, levezeti a feszültséget (mert ugye én az a feszült típus vagyk - hihi).
Lassan aztán begyűrűzött a Karácsonyi hangulat. A boltokba már novemberben, az emberekbe meg ki-ki alapon.
Hétvégenként szoktunk járni plázázni Roxékkal, de mivel ott együtt vagyunk, elég körülményes lenne ajándékokat venni. Ráadásul idén a legtöbb ötlet fejtörés alapján született, nem nézelődés közben. (Mert ugyebár van az az eset, amikor meglátsz valamit, és azonnal tudod, hogy ez csodás ajándék lenne valamelyik szerettednek, és van az, amikor feltűnik, hogy ez-vagy az hiányzik, esetleg csak eszedbe jut, hogy milyen jó lenne egy bizonyos dolgot ajándékozni.) Nos idén leginkább ez utóbbi metódus érvényesült. Persze segített, hogy írtunk karácsonyi listát... hehe
Mivel a semmi közepén lakok, ahol csak helyi boltok vannak, és a legközelebbi nagyobb kereskedelmi létesítmény 30 km-re van, rászoktam a netes vásárlásra. Madridban mindig volt a szomszédban egy Corte Inglés, egy Carrefour, Fnac, Media Markt, stb., így ott szinte mindent hagyományosan vettem. Itt viszont Amazon van, és házhozszállítás.
Szóval megvan a "mi", megvan a "honnan", csak kattintgatni kell.
Tuesday 31 December 2013
Saturday 30 November 2013
Das Lakásfelújítás
Így mondják Burkina Fasoiul a lakásfelújítást.
Mégpedig azért, mert mégiscsak itt fogok lakni, és mert ilyet sem csináltam még (elégszer).
Mondhatnám, hogy a dolog parabollisztikusan eszkalálódott, de inkább csak annyit mondok, hogy egyre meredekebb lett az ügy.
Nem tudom megbecsülni sem, hogy mennyi ideig tartott volna, ha egyedül csinálom az egészet, így mondhatom, hogy Jani segítsége felbecsülhetetlen volt.
Úgy kezdödött, hogy itt-ott kéne egy kicsit javítani a festésen...
Egy pár nap elment azzal, hogy csiszoltunk, rendeztünk, pakoltunk. Többnyire Jani, mert én már javában dolgoztam. Szerencsére az egész művelet alatt a Portban laktam még, a céges lakásban, így legalább az nem volt probléma, hogy hol alszok, amíg a Sant Pol lakás robbantott állapotban van.
A napi program az volt, hogy reggel elmentem dolgozni, Jani meg ment Sant Polba előkészíteni, meg festeni. Munka után mentem en is, aztán húztuk, amíg tudtuk. Ezután hazavittem Janit, és mentem vissza a lakásba folytatni éjjel. Valamikor hajnalban hazamentem a Portba, aludtam pár órácskát, aztán újra munka, Sant Pol, Port. Hetvégén extra hajtás.
A festés után / közben kiderült, hogy az ablakok is gyalázatos állapotban vannak, és semmi szigetelés nincs. Nosza, az összes ablakot levettük, kivettük az üveget mindegyikből, és leszigeteltük szilikonnak, majd összerakni, lecsiszolni, lekezelni/lakkozni, mivel fa nyílászárók vannak mindenütt. Közben a festés is kinőtte magát, és végül a folyósón kívül mindent kifestettünk (kifestett Jani).
Az összes ágyat kipateroltam a tárólóba, és vettem egy rendes ágyat a hálóba. A kisebb hálót átalakítottam irodává, a közepes hálóból meg vendég-, és öltözőszoba lett.
Az elektromosság szintén katasztrófa volt, így az összes konnektort, és kapcsoót lecseréltem. A világítás egyszerűen nevetséges volt:
Minden szobában volt egy találomra kiválasztott konnektor, amit az ajtó melletti villanykapcsoló kapcsolt. Rendes (mennyezeti) lámpa nem volt egyik szobában sem, hanem az elöbb említett kapcsolt konnektorba volt bedugva egy-egy asztali lámpa. Villanyszerelés közben derítettem ki, hogy a villanyszerelő inkább művészlélek volt, mint szakember, mert a felhasznált vezetékek rendkívül gazdag színvilágot képviseltek, ellenben semmilyen rendszert nem. Gyakorlatilag minden szerelés egy új kaland volt, melynek során egyesével fedezhettem, fel, hogy melyik vezeték hova tart, mit csinál, kapcsolt-e, vagy állandó fázis, esetleg föld, vagy test vezeték.
Közben a konyhabútort is kicsit felújítottam, illetve oda jött egy szakember is, amit csak időhiány miatt engedtem.
Mindennek tetejébe mindent újra kellett rendezni, hiszen a jól megszokott rendszer, és a sok cstresz bevállt helye megváltozik a költözésnél. Így most még azt is ki kell találnom, hogy hova tegyem a kis biz-baszokat, és Kütyü-mütyüket, valamint helyet kell találnom a csetreszeimnek is.
Zehr schön! Ahogy a Burkina Fasoiak mondanák...
Mégpedig azért, mert mégiscsak itt fogok lakni, és mert ilyet sem csináltam még (elégszer).
Mondhatnám, hogy a dolog parabollisztikusan eszkalálódott, de inkább csak annyit mondok, hogy egyre meredekebb lett az ügy.
Nem tudom megbecsülni sem, hogy mennyi ideig tartott volna, ha egyedül csinálom az egészet, így mondhatom, hogy Jani segítsége felbecsülhetetlen volt.
Úgy kezdödött, hogy itt-ott kéne egy kicsit javítani a festésen...
Egy pár nap elment azzal, hogy csiszoltunk, rendeztünk, pakoltunk. Többnyire Jani, mert én már javában dolgoztam. Szerencsére az egész művelet alatt a Portban laktam még, a céges lakásban, így legalább az nem volt probléma, hogy hol alszok, amíg a Sant Pol lakás robbantott állapotban van.
A napi program az volt, hogy reggel elmentem dolgozni, Jani meg ment Sant Polba előkészíteni, meg festeni. Munka után mentem en is, aztán húztuk, amíg tudtuk. Ezután hazavittem Janit, és mentem vissza a lakásba folytatni éjjel. Valamikor hajnalban hazamentem a Portba, aludtam pár órácskát, aztán újra munka, Sant Pol, Port. Hetvégén extra hajtás.
A festés után / közben kiderült, hogy az ablakok is gyalázatos állapotban vannak, és semmi szigetelés nincs. Nosza, az összes ablakot levettük, kivettük az üveget mindegyikből, és leszigeteltük szilikonnak, majd összerakni, lecsiszolni, lekezelni/lakkozni, mivel fa nyílászárók vannak mindenütt. Közben a festés is kinőtte magát, és végül a folyósón kívül mindent kifestettünk (kifestett Jani).
Az összes ágyat kipateroltam a tárólóba, és vettem egy rendes ágyat a hálóba. A kisebb hálót átalakítottam irodává, a közepes hálóból meg vendég-, és öltözőszoba lett.
Az elektromosság szintén katasztrófa volt, így az összes konnektort, és kapcsoót lecseréltem. A világítás egyszerűen nevetséges volt:
Minden szobában volt egy találomra kiválasztott konnektor, amit az ajtó melletti villanykapcsoló kapcsolt. Rendes (mennyezeti) lámpa nem volt egyik szobában sem, hanem az elöbb említett kapcsolt konnektorba volt bedugva egy-egy asztali lámpa. Villanyszerelés közben derítettem ki, hogy a villanyszerelő inkább művészlélek volt, mint szakember, mert a felhasznált vezetékek rendkívül gazdag színvilágot képviseltek, ellenben semmilyen rendszert nem. Gyakorlatilag minden szerelés egy új kaland volt, melynek során egyesével fedezhettem, fel, hogy melyik vezeték hova tart, mit csinál, kapcsolt-e, vagy állandó fázis, esetleg föld, vagy test vezeték.
Közben a konyhabútort is kicsit felújítottam, illetve oda jött egy szakember is, amit csak időhiány miatt engedtem.
Mindennek tetejébe mindent újra kellett rendezni, hiszen a jól megszokott rendszer, és a sok cstresz bevállt helye megváltozik a költözésnél. Így most még azt is ki kell találnom, hogy hova tegyem a kis biz-baszokat, és Kütyü-mütyüket, valamint helyet kell találnom a csetreszeimnek is.
Zehr schön! Ahogy a Burkina Fasoiak mondanák...
Monday 14 October 2013
A lakás
Madriban lakást kivenni nagyon egyszerű.
A lakások többsége, főleg a külvárosokban, ay ingatlanépítési láz alatt épült. A tevezéssel nem sokat törődtek, így mindegyik egyforma lett. Middegyikhez ugyanaz jár. Parkoló, medence, légkondi, közepes kivitelezés, és állag. Az árat csak a környék befolyásolja. Tehát, ha Madridban akarsz lakást bérelni, csak azt kell eldöntened, hol akarsz bérelni. Aztán szinte meg sem kell nézned minden lakást, mert ha egyet láttál, az összeset láttad.
Nem így a nagyvárosokon kívül.
Például itt, Baja Empordában (ez amolyan megye / régió név) minden lakás más.
Szuperluxus villa, szuperluxus lakás, iparnegyedben maradt viskó, padlásból kialakított garzon. Minden van, és mindennek más az ára. Mindent meg kell nézni, mert lehet, hogy egy lakás szupermodern, de egy koszos sikátorban van, vagy egy gyönyörű tengerparton, de penészesek a falak, vagy nincs soha napfény.
Helyzet bejegyzésemben már említettem a kiszemelt lakást, nos végül e mellett is maradtam. Illetve nem mellette, hanem benne. Mármint lakni.
Persze, egy kis csavar itt is volt, mert a lakás, amit megnéztem nem pont az, amelyik kiadó volt, hanem "a kiadó lakás pont ilyen, csak sokkal jobb állapotban van, csak éppen laknak benne". Nos, így utólag (amikor már mindenki okos), éppen ez utóbbi "éppen laknak benne" volt a problema. Lehet, hogy az állaga jobb volt, mint annak, amit láttam, de ez valószínűleg a kiadás pillanatára vonatkozott. Ás persye pegint a madridiak. A lakást, amit kivettem madridiak lakták előtte, és azok úgy lelakták, hogy csak na! Nem is lehet ezt pontosan körbeírni, mert nem arról van szó, hogy leomlik a fal, vagy szakadtak a függönyök.
"Slágvortokban":
A madridiaknak szükségük volt rá, hogy minden áldott szobában TV legyen, ezért az egész lakáson keresztbe-kasul antennavezetékeket húztak végig.
A madridiak nem törődnek a tisztassággal, így mindent olyan koszosan hagytak, hogy csak na! Penészes hűtő, eszméletlenül koszos sütő, odaégett zsírral borított kerámia főzőlap. Olyan szintű kosz, hogy a sütőt egyszerűen ki kellett cseréltetnem, a kerámialapot meg inkább letakaríttattam az ingatlanirodával. Apró érdekesség, hogy a sütőre három hetet kellett várni, mint kiderült, azért, mert katalán gyártmányt akartak.
A falakon mindenhol véletlenszerű lukak/furatok/szögek/csavarok. Az iroda itt is készséges volt, és kiküldte a mindenest, aki ugyanolyan véletlenszerűen bemaszatolta a falat, de csak ott, ahol kellett, így a fal egyenletesen foltos lett.
Ennek következtében az egsz lakást ki kellett festeni.
A teraszon, a grillsütőt csak úgy "otthagyták" így szétázott, elrozsdállt, és gyakorlatilag molekuláira hullott.
Szintén a teraszon, a virágládákat hamutartónak használták - el lehet képzelni...
És még sorolhatnám.
De... majd'két hónapot vártam a lakásra, és már kedvem sem, időm sem volt másikat keresni, így maradtam ebben. Egyébként is, nem a színvonal számít, hanem az elégedettség,
A lakások többsége, főleg a külvárosokban, ay ingatlanépítési láz alatt épült. A tevezéssel nem sokat törődtek, így mindegyik egyforma lett. Middegyikhez ugyanaz jár. Parkoló, medence, légkondi, közepes kivitelezés, és állag. Az árat csak a környék befolyásolja. Tehát, ha Madridban akarsz lakást bérelni, csak azt kell eldöntened, hol akarsz bérelni. Aztán szinte meg sem kell nézned minden lakást, mert ha egyet láttál, az összeset láttad.
Nem így a nagyvárosokon kívül.
Például itt, Baja Empordában (ez amolyan megye / régió név) minden lakás más.
Szuperluxus villa, szuperluxus lakás, iparnegyedben maradt viskó, padlásból kialakított garzon. Minden van, és mindennek más az ára. Mindent meg kell nézni, mert lehet, hogy egy lakás szupermodern, de egy koszos sikátorban van, vagy egy gyönyörű tengerparton, de penészesek a falak, vagy nincs soha napfény.
Helyzet bejegyzésemben már említettem a kiszemelt lakást, nos végül e mellett is maradtam. Illetve nem mellette, hanem benne. Mármint lakni.
Persze, egy kis csavar itt is volt, mert a lakás, amit megnéztem nem pont az, amelyik kiadó volt, hanem "a kiadó lakás pont ilyen, csak sokkal jobb állapotban van, csak éppen laknak benne". Nos, így utólag (amikor már mindenki okos), éppen ez utóbbi "éppen laknak benne" volt a problema. Lehet, hogy az állaga jobb volt, mint annak, amit láttam, de ez valószínűleg a kiadás pillanatára vonatkozott. Ás persye pegint a madridiak. A lakást, amit kivettem madridiak lakták előtte, és azok úgy lelakták, hogy csak na! Nem is lehet ezt pontosan körbeírni, mert nem arról van szó, hogy leomlik a fal, vagy szakadtak a függönyök.
"Slágvortokban":
A madridiaknak szükségük volt rá, hogy minden áldott szobában TV legyen, ezért az egész lakáson keresztbe-kasul antennavezetékeket húztak végig.
A madridiak nem törődnek a tisztassággal, így mindent olyan koszosan hagytak, hogy csak na! Penészes hűtő, eszméletlenül koszos sütő, odaégett zsírral borított kerámia főzőlap. Olyan szintű kosz, hogy a sütőt egyszerűen ki kellett cseréltetnem, a kerámialapot meg inkább letakaríttattam az ingatlanirodával. Apró érdekesség, hogy a sütőre három hetet kellett várni, mint kiderült, azért, mert katalán gyártmányt akartak.
A falakon mindenhol véletlenszerű lukak/furatok/szögek/csavarok. Az iroda itt is készséges volt, és kiküldte a mindenest, aki ugyanolyan véletlenszerűen bemaszatolta a falat, de csak ott, ahol kellett, így a fal egyenletesen foltos lett.
Ennek következtében az egsz lakást ki kellett festeni.
A teraszon, a grillsütőt csak úgy "otthagyták" így szétázott, elrozsdállt, és gyakorlatilag molekuláira hullott.
Szintén a teraszon, a virágládákat hamutartónak használták - el lehet képzelni...
És még sorolhatnám.
De... majd'két hónapot vártam a lakásra, és már kedvem sem, időm sem volt másikat keresni, így maradtam ebben. Egyébként is, nem a színvonal számít, hanem az elégedettség,
Tuesday 24 September 2013
Hiszen ez Monte Carlo
Csak itt kevesebb a rongyrázás.
Írok egy kicsit a környékről, ha már itt élek.
Rox írt már Sant Feliu-ről "Paradise", és "Nyár a Costa Brava-n" bejegyzéseiben, így én csak idevetem, amik eszembe jutnak.
Sant Feliu de Guixols (SFG) pont olyan, mint St Tropez, Monaco, vagy bármelyik híres kikötő-kisváros a Riviérán. Van szép tengerpart, kikötő (ugyebár), piac, óváros, nyáron rengeteg túrista, szezonon kívül meg morgolódó helyiek.
Platja D'Aro (PDA) a szomszéd település viszont pont olyan, mint bármelyik üdülőfalu. Van egy főutcája, boltokkal, egy hosszú tengerpartja, a városka szélén meg bevásárlóközpont mozival, bowlingpályákkal, és ilyesmikkel. Az érdekesség az, hogy a túristaközpontúság ellenére, mindkét település nagyon is élhető.
S'Agaró (SA), a két település közötti kis falucska, ahol élni fogok. Sokan azonnal rámondják, hogy "Na ott aztán semmi nincs", de azért egy közért, pár bolt, zöldséges, és egyebek vannak itt is. Az tény, hogy télen sokkal kihaltabb minden. és talán csak Sant Feliu az, ahol igazi városias "nyüzsgés" van. Cserébe viszont itt nincsenek olyan monstrum épületek, helyettük van luxsnegyed. A tengerpart értékesebb részein az ingatlanárak milliókban mérhetők, és persze Euróról beszélünk. Egyébként vannak itt 80-120ezer eurós ingatlanok is, de azok nem ezen a környéken vannak.
Elhelyezkedés tekintetében, Barcelona és Franciaország között járunk éppen félúton. Barcelona 95 km, Franciaország 90 km, Girona 25 km.
Domborzatilag már érezni a Pireneusokat, mert azért van jópár 4-600 méteres "dombocska" a környéken. Sajnos nincs hozzájuk felvonó, így ha kerékpározni támad kedvem, kénytelen leszek felfelé tekerni.
A tengerpart sajnos nem homokos, hanem apró kavicsos (itt ezt "vastag homoknak" mondják), cserébe viszont van sok sziklás rész, amitől sosem unalmas, viszont gyönyörű a tengerpart. Talán emiatt a "kövesség" miatt a tenger néha lélegzetelállítóan szép türkíz szineket tud produkálni.
Bár nem a leggyorsabb, de mindenképpen a legszebb útvonalak a tengerparton vannak. SFG és Tossa de Mar között van például egy jó 25 km-es szakasz, ahol a sziklák között kanyarog az út, és pontosan olyan , mint azok az utak, amiket a James Bond filmekben szoktunk látni. többnyire valamilyen tengerparti kaszinós jelenet bevezetőjeként, vagy egy üldözős jelenet helyszineként.
A települések között van persze egy rendes főút, ami SFG és Palamós (PDA-tól északra egy nagyobb település / város) között végigvezet, és az autóút / autópálya is.
Egyszer csinálok képeket is majd, csak győzzük kivárni!
Írok egy kicsit a környékről, ha már itt élek.
Rox írt már Sant Feliu-ről "Paradise", és "Nyár a Costa Brava-n" bejegyzéseiben, így én csak idevetem, amik eszembe jutnak.
Sant Feliu de Guixols (SFG) pont olyan, mint St Tropez, Monaco, vagy bármelyik híres kikötő-kisváros a Riviérán. Van szép tengerpart, kikötő (ugyebár), piac, óváros, nyáron rengeteg túrista, szezonon kívül meg morgolódó helyiek.
Platja D'Aro (PDA) a szomszéd település viszont pont olyan, mint bármelyik üdülőfalu. Van egy főutcája, boltokkal, egy hosszú tengerpartja, a városka szélén meg bevásárlóközpont mozival, bowlingpályákkal, és ilyesmikkel. Az érdekesség az, hogy a túristaközpontúság ellenére, mindkét település nagyon is élhető.
S'Agaró (SA), a két település közötti kis falucska, ahol élni fogok. Sokan azonnal rámondják, hogy "Na ott aztán semmi nincs", de azért egy közért, pár bolt, zöldséges, és egyebek vannak itt is. Az tény, hogy télen sokkal kihaltabb minden. és talán csak Sant Feliu az, ahol igazi városias "nyüzsgés" van. Cserébe viszont itt nincsenek olyan monstrum épületek, helyettük van luxsnegyed. A tengerpart értékesebb részein az ingatlanárak milliókban mérhetők, és persze Euróról beszélünk. Egyébként vannak itt 80-120ezer eurós ingatlanok is, de azok nem ezen a környéken vannak.
Elhelyezkedés tekintetében, Barcelona és Franciaország között járunk éppen félúton. Barcelona 95 km, Franciaország 90 km, Girona 25 km.
Domborzatilag már érezni a Pireneusokat, mert azért van jópár 4-600 méteres "dombocska" a környéken. Sajnos nincs hozzájuk felvonó, így ha kerékpározni támad kedvem, kénytelen leszek felfelé tekerni.
A tengerpart sajnos nem homokos, hanem apró kavicsos (itt ezt "vastag homoknak" mondják), cserébe viszont van sok sziklás rész, amitől sosem unalmas, viszont gyönyörű a tengerpart. Talán emiatt a "kövesség" miatt a tenger néha lélegzetelállítóan szép türkíz szineket tud produkálni.
Bár nem a leggyorsabb, de mindenképpen a legszebb útvonalak a tengerparton vannak. SFG és Tossa de Mar között van például egy jó 25 km-es szakasz, ahol a sziklák között kanyarog az út, és pontosan olyan , mint azok az utak, amiket a James Bond filmekben szoktunk látni. többnyire valamilyen tengerparti kaszinós jelenet bevezetőjeként, vagy egy üldözős jelenet helyszineként.
A települések között van persze egy rendes főút, ami SFG és Palamós (PDA-tól északra egy nagyobb település / város) között végigvezet, és az autóút / autópálya is.
Egyszer csinálok képeket is majd, csak győzzük kivárni!
Zsugabubus
Ne aggódjatok, nem pókerről lesz szó. Egyszerűen csak megpróbáltam elntézni a számhordozást ("portabilidad"), és pusztán egy hónapig tartott, mire megkaptam az új SIM kártyát.
Egy kicsit aggódtam, hogy mi fog történni a számommal, ha már nem leszek a cégnél, de lett megoldás. Persze a kivitelezés nem volt egyszerű mutatvány.
Szerencsére, az előző cégnél volt egy olyan lehetőség, hogy kikérem a számomat, és a nevemre írják a szerződést. Persze ez a céges előfizetés amiről el tudjuk képzelni, hogy mennyi a díja. Emellett meg van nekem saját szerződésem telefon vonalra, és internetre, akkor meg miért ne tennénk bele a mobilt is, nem igaz? Hát... Majdnem.
Meegrendeltem a mobil szolgáltatást számhordozással az interneten. Rövidesen kaptam egy visszaigazolást e-mailen, majd sms-ben is. Ezután kaptam egy sms-t, hogy visszautasították a számhordozást. He?
Telefonálgatás, kiderül, hogy még nincs a nevemen a szerződés. További telefonálgatás, "ez egy-két nap alatt menni szokott" mondja a HR-es srác. Végül potom egy hét alatt a nevemre került az előfizetés.
Megint megrendeltem a neten a számhordozást. Megint visszaigazolás, megint elutasítás. Na már megint mi van? Felhívom a Movistar-t.
- A rendszer nem engedi a számhordozást, mert valami probléma van.
- Mi a probléma?
- Azt nem tudjuk.
- ???
- De megpróbálhatja újra később
- (Magamban: @;>*$ß) Kinek a rendszere jelezte a hibát?
- A miénk.
- A maguk rendszere jelezte a hibát, és nem tudják mi az???
- Tulajdonképpen kideríthetjük...
- Tegyük azt!
- Egy pillanat.... a személyazonosító dokumentum száma nem egyezik.
- Miért, mi van a rendszerükben?
- y1364861d
- Kiváló! Ez a NIE számom. Akkor mi a baj?
- Nem tudom...
Közben előveszem a dokumentumaimat, hátha mégis én vagyok az elmeroggyant...
- Mit is mondott, mi van pontosan a rendszerükben?
- y1364861d
- Nincs előtte véletlenül egy nulla?
- Jah... de van.
- (#@]>ß$;Ł@&@Đ !!! - magamban...) Esetleg kitörölhetjük?
- Persze, meg is van.
- Köszönöm!
Na és ezt nem fogjátok elhinni:
Nem törölte ki a nullát! A harmadik próbálkozás után megint felhívtam őket, és kiderült, hogy a nulla még ott van.
Ezt figyeld, haver:
Átment egy másik képernyőre, ahol az adatokat lehet megváltoztatni, de ott már nem látszott a nulla, mert rövidebb a rubrika, és arrébb kéne menni az egérrel. Figyelj, figyelj! Nem látta a nullát, ezért közölte velem, hogy megoldódott a gond! Érteeed? Kilépek az útra a kamion elé, de ha becsukom a szemem, nem fognak elütni, ugye?
Na a következő kollega már kicsit okosabb volt. Ő mondta, hogy a nulla elbújik a rubrika sarkában. De persze, ő nem tudja megváltoztatni, hívjak egy másik számot. Ők sem tudják. Menjek be egy boltba. Ők sem tudják. Megint telefon, de akkor már kicsit elegem volt.
- Jó napot, ez és ez vagyok, és nem jók az adataim a rendszerőkben
- ...?
- Egy hónapja próbálok számhordozást elérni.
- Mik az adatai
- ez-és-ez
- Pedig minden stimmel
- Akkor most lenne egy kérésem. Mondja el pontosan, hogy mit lát a képernyőn
- ...?
- Csak mondja
- Windows, Menü, Ügyféladatok, Név, Vezetéknék, Telefonszám, Azonosító okmány, útlevélszám, y13...
- Elég is lesz, köszönöm.
Nos? Figyeltetek? Egy hónap telefonálgatás, és végül a képernyő pontos beolvastatása árán kiderült, hogy a NIE számomat beírták útlevélszámnak, de mivel több karakter kellett, betettek egy nullát elé. És ez egyiknek sem tűnt fel! Újabb telefon, adategyeztetés, adatváltoztatás. Sikerült.
Megibnt megrendelem interneten a számhordozást. Közlik, hogy nem tudják megcsinálni, mert a rendszer nem engedi... menjek be egy Orange boltba. Bemegyek, kiderül, hogy azért nem tudták elindítani, mert már elindították, csak éppen ugye a "leadó" szolgáltató nem adta a számot. Végül tegnap, majd másfél hónap után megkaptam a SIM kártyát, így most orange-os vagyok teljesen.
Buktam másfél hónapot, és egy vezeték nélküli vonalas telefont, ami a netes megrendeléshez járt volna. Ezőttal is köszönet a HR-es gyereknek, aki néhány számot nem bír beírni egy adatlapra, valamint a Movistar, és az Orange makijainak. És elnézést kérek a majmoktól.
Konklúzió:
A spanyolok hülyék. Ezt persze már mondtam párszor.
Egyszeráen nem tudnak gondolkodni. Az agyuk nem máködik olyan hatékonyan, mint bármelyik másik európai népé. A működési rendszerük hasonlít a japán cégekhez: Minimális számú agy, rengeteg birka.
A spanyol ügyintézés egyébként nagyon olajozottan, és gyorsan működik, de csak addig, amíg minden pontosan úgy halad, ahogy megtervezték a rendszerben. Abban a pillanatban, hogy akár a legapróbb hiba is becsúszik, azonnal megáll minden. Hiszen a rendszert nem a tervezői működtetik, hanem egy csapat betanított majom.
Még nem voltam olyan országban, ahol ennyire igaz lenne a mondás:
"Én azt nem nem tudom. Én csak itt dolgozom."
Egy kicsit aggódtam, hogy mi fog történni a számommal, ha már nem leszek a cégnél, de lett megoldás. Persze a kivitelezés nem volt egyszerű mutatvány.
Szerencsére, az előző cégnél volt egy olyan lehetőség, hogy kikérem a számomat, és a nevemre írják a szerződést. Persze ez a céges előfizetés amiről el tudjuk képzelni, hogy mennyi a díja. Emellett meg van nekem saját szerződésem telefon vonalra, és internetre, akkor meg miért ne tennénk bele a mobilt is, nem igaz? Hát... Majdnem.
Meegrendeltem a mobil szolgáltatást számhordozással az interneten. Rövidesen kaptam egy visszaigazolást e-mailen, majd sms-ben is. Ezután kaptam egy sms-t, hogy visszautasították a számhordozást. He?
Telefonálgatás, kiderül, hogy még nincs a nevemen a szerződés. További telefonálgatás, "ez egy-két nap alatt menni szokott" mondja a HR-es srác. Végül potom egy hét alatt a nevemre került az előfizetés.
Megint megrendeltem a neten a számhordozást. Megint visszaigazolás, megint elutasítás. Na már megint mi van? Felhívom a Movistar-t.
- A rendszer nem engedi a számhordozást, mert valami probléma van.
- Mi a probléma?
- Azt nem tudjuk.
- ???
- De megpróbálhatja újra később
- (Magamban: @;>*$ß) Kinek a rendszere jelezte a hibát?
- A miénk.
- A maguk rendszere jelezte a hibát, és nem tudják mi az???
- Tulajdonképpen kideríthetjük...
- Tegyük azt!
- Egy pillanat.... a személyazonosító dokumentum száma nem egyezik.
- Miért, mi van a rendszerükben?
- y1364861d
- Kiváló! Ez a NIE számom. Akkor mi a baj?
- Nem tudom...
Közben előveszem a dokumentumaimat, hátha mégis én vagyok az elmeroggyant...
- Mit is mondott, mi van pontosan a rendszerükben?
- y1364861d
- Nincs előtte véletlenül egy nulla?
- Jah... de van.
- (#@]>ß$;Ł@&@Đ !!! - magamban...) Esetleg kitörölhetjük?
- Persze, meg is van.
- Köszönöm!
Na és ezt nem fogjátok elhinni:
Nem törölte ki a nullát! A harmadik próbálkozás után megint felhívtam őket, és kiderült, hogy a nulla még ott van.
Ezt figyeld, haver:
Átment egy másik képernyőre, ahol az adatokat lehet megváltoztatni, de ott már nem látszott a nulla, mert rövidebb a rubrika, és arrébb kéne menni az egérrel. Figyelj, figyelj! Nem látta a nullát, ezért közölte velem, hogy megoldódott a gond! Érteeed? Kilépek az útra a kamion elé, de ha becsukom a szemem, nem fognak elütni, ugye?
Na a következő kollega már kicsit okosabb volt. Ő mondta, hogy a nulla elbújik a rubrika sarkában. De persze, ő nem tudja megváltoztatni, hívjak egy másik számot. Ők sem tudják. Menjek be egy boltba. Ők sem tudják. Megint telefon, de akkor már kicsit elegem volt.
- Jó napot, ez és ez vagyok, és nem jók az adataim a rendszerőkben
- ...?
- Egy hónapja próbálok számhordozást elérni.
- Mik az adatai
- ez-és-ez
- Pedig minden stimmel
- Akkor most lenne egy kérésem. Mondja el pontosan, hogy mit lát a képernyőn
- ...?
- Csak mondja
- Windows, Menü, Ügyféladatok, Név, Vezetéknék, Telefonszám, Azonosító okmány, útlevélszám, y13...
- Elég is lesz, köszönöm.
Nos? Figyeltetek? Egy hónap telefonálgatás, és végül a képernyő pontos beolvastatása árán kiderült, hogy a NIE számomat beírták útlevélszámnak, de mivel több karakter kellett, betettek egy nullát elé. És ez egyiknek sem tűnt fel! Újabb telefon, adategyeztetés, adatváltoztatás. Sikerült.
Megibnt megrendelem interneten a számhordozást. Közlik, hogy nem tudják megcsinálni, mert a rendszer nem engedi... menjek be egy Orange boltba. Bemegyek, kiderül, hogy azért nem tudták elindítani, mert már elindították, csak éppen ugye a "leadó" szolgáltató nem adta a számot. Végül tegnap, majd másfél hónap után megkaptam a SIM kártyát, így most orange-os vagyok teljesen.
Buktam másfél hónapot, és egy vezeték nélküli vonalas telefont, ami a netes megrendeléshez járt volna. Ezőttal is köszönet a HR-es gyereknek, aki néhány számot nem bír beírni egy adatlapra, valamint a Movistar, és az Orange makijainak. És elnézést kérek a majmoktól.
Konklúzió:
A spanyolok hülyék. Ezt persze már mondtam párszor.
Egyszeráen nem tudnak gondolkodni. Az agyuk nem máködik olyan hatékonyan, mint bármelyik másik európai népé. A működési rendszerük hasonlít a japán cégekhez: Minimális számú agy, rengeteg birka.
A spanyol ügyintézés egyébként nagyon olajozottan, és gyorsan működik, de csak addig, amíg minden pontosan úgy halad, ahogy megtervezték a rendszerben. Abban a pillanatban, hogy akár a legapróbb hiba is becsúszik, azonnal megáll minden. Hiszen a rendszert nem a tervezői működtetik, hanem egy csapat betanított majom.
Még nem voltam olyan országban, ahol ennyire igaz lenne a mondás:
"Én azt nem nem tudom. Én csak itt dolgozom."
Tuesday 17 September 2013
Helyzet
A költözés vicces volt, mert mindenemet, a robogóval együtt betömtem egy Iveco Dairy kisteherautóba, és levezettem 700 km-t, majd 100-at Barcelonába, ahol leadtam a kocsit. Visszarepültem Madridba, majd másnap beültem a kocsimba, és megint 700 km. Persze, mindezek elött volt még egy 700 km az interjúra, és persze 700 haza. Madrid - Barcelona a kisujjamban van! (o:
Amúgy itt minden nyugis (nyilván a munka majd beindul). Nyáron minden tele van túristával, de ösztöl minden elég kihalt. Mondjuk ez a Sant Feliu de Guixols, ahol az iroda is van, ez viszonylag élő kisváros szezonon kívül is. Az iroda is itt van, és bár nem a városközpontban, azért elég tűrhető.
 |
| Kilátás az irodából |
 |
| Ez a céges lakás teraszáról készült |
Lakás ügyben amúgy is szenvedek, mert nem tudom, hogy nyugis, szép környéken akarok lakni, vagy kicsit zsúfoltabb, szükebb környéken, de a városközpontban.
Egyelöre a nyugis környék vezet, így azt hiszem az lesz a nyerö.
Igazából van már egy kiszemelt. Nyugis kőrnyék, 12 lakás, nagy kert, két medence, garázs, 3 szoba, 2 fürdő, grillező a teraszon...
Igazából van már egy kiszemelt. Nyugis kőrnyék, 12 lakás, nagy kert, két medence, garázs, 3 szoba, 2 fürdő, grillező a teraszon...
 |
| A kiszemelt lakás, és a ház, amiben van |
 |
| A lakás elhelyezkedése a gettón belül |
 |
| A szomszéd utca (lezárt terület, ahova csak az ott lakók mehetnek be) |
A terv az, hogy október 1-töl költözök be, aztán berendezkedek.
Társaság ügyen is van remény. A kollegák nagy része fiatal, így van kivel elmenni tapas-ozni, vagy akármi. A lányok sajna itt is csúnyák, de nagyságrendekkel szebbek, mint a madridiak. Legalábbis a cickók jobbnak tünnek itt. (o;
Monday 19 August 2013
Átmeneti időszak Apróhirdetésekkel
Ez is bekövetkezett. A nővéreméknél csövezek.
Mivel augusztus elején felmondtam az előző munkahelyen, de csak szeptember 2-án kezdek az új helyen, lett három hét szabadságom. Igaz, hogy nem éppen fizetett, de úgy veszem, hogy a szabipénz fedezi. Persze ebben benne volt a költözés, ami egy hetet elvett, de így is maradt elég idő a semmittevésre. Sétálgatás, strandolás, némi lakásnézés. Ide is veszem a lakáskeresést, mert azzal elég sokat foglalkoztam.
Madridban minden lakás egyforma. Persze, itt is vannak kivételek, de anno, amikor elindult a hatalmas építkezési láz (amibe aztán bele is állt fejjel a gazdaság), viszonylag egysíkú koncepció volt a lakásigények tekintetében. legyen 1-2-3 szoba, konyha, lift, zárt terület, medence, garázs, légkondi. A fütés lehet gáz, vagy a légkondival integrált. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a légkondiban van egy fűtőszál, és az melegíti a levegőt. Az egyetlen dolog, amit el kell dönteni az, hogy hol akarsz lakni, és mennyit vagy hajlandó fizetni.
Nos ez a Costa bravan kicsit másképp van.
Itt is volt egy csúcsa az építkezéseknek, amit sajnos számos tengerparton éktelenkedő panelház testesít meg. Gondolom, annak idején nem nagyon törődtek a várostervezéssel, látvánnyal, és legkevésbé a tengerpart első sorától hátrébb lakókkal. Nem bizony. vágjuk oda egy 16 emeletes monstrumot közvetlenül a tengerpartra, oszt kész van, kéremszépen.
Vannak persze "óvárosi" ingatlanok, amik nem feltétlenül a központban vannak, de régiek, kicsik, és sokszor nyomasztóan helytakarékosak. Ezen kívül persze rengeteg újépítésű, és viszonylag új ingatlan is van. Ezek már modernebbek, de valahogy nem tartoznak a madridban jellemző "egy kaptafa" modellhez. Szóval, itt nem igaz, hogy egyet láttam, mindent láttam. Ennek megfelelően nehéz a lakáskeresés.
A tetjébe, itt nyáron mindenki a túrizmusra fekszik rá, így gyakorlatilag lehetetlen éves bérletre lakást találni. Sokan év közben is úgy hirdetik a kiadó lakásukat, hogy szeptembertől - júniusig, mert persze nyáron kaszálni akarnak. Rengeteg a második lakás, ami nem a helyiek birtokában van, hanem közeli - távoli nagyvárosban lakó embereké. Barcelona, Girona, de akár madrid is. Ebből adódóan a legtöbb ingatlant irodán keresztül adják ki, mivel nem akarnak vesződni a távolban levő ingatlan ügyes-bajos dolgaival. Tekintve, hogy itt a bérlő fizeti a révészt, ez érthető is.
egy másik érdekesség, ami minden apró-, és nem annyira apróhirdetési felületre jellemző az interneten, hogy nem kezelik az adatokat. Úgy értem, hogy az emberek felteszik a hirdetésüket, és függetlenül attól, hogy találtak-e vevőt / bérlőt, a hirdetést otthagyják, hiszen ha már megvan az üzlet, akkor nem törődnek a dologgal. Ebből adódóan 2013 augusztusában is találtam 2010 októberi hirdetéseket.
Na így keress lakást!
A megfelelő keresési feltételekkel találok 50 lakást, abból kb 7 aktuális. Ami nem aktuális, ott fel sem veszik a telefont, csak nagyon ritkán. A legtöbben vesznek egy feltöltőkártyát, és egyszeráen eldobják, ha már nem esedékes a hirdetés.
Arról, hogy mi lett az eredménye a keresésnek, a Helyzet című bejegyzésemben írok bővebben.
Saturday 17 August 2013
Fizika, Logisztika, Tiki-Taki
Nos kérem a költözés fizikai része, ugyebár... A technika... Logisztika... Loholás, Ingázás.
Szerdán reggel "véglegesítettem" a pakolást (hittem én), délután pedig elmentem a bérelt furgonért.
Említettem a szuper tárolási rendszeremet, ami praktikus, egyszerú, és jól is néz ki. Nem utolsó sorban, olcsó is volt. ezekkel kezdtem, majd jött a könyvszekrény (ez szétszedve), és a dobozok (könyvek, akasztós cuccok) - elvégre majd' 50 inget, és tizen pár öltönyt - zakót nem lehet ikeás tárolókban szállítani.
Szépen kisakkoztam a helyet, figyelve, hogy maradjon a robogónak is hely.
Délután elmentem a reptérre Tamásért, és elkocsikáztunk a motorjáért, ami megőrzésen volt az ismerősinél.
Amíg visszaért, én folytattam a pakolást. Végül megérkezett Tamás, és berámoltuk a nehezebb dolgokat is, majd jött a robogó.
Na igen, tegyél be egy robogót egy kisteherautóba rámpa nélkül.
Beálltam egy magasabb padka mellé, és onnan tuszkoltuk fel a motort. A szerszámoskészletemet sikerült elásnom gléda aljára, így a dobozt nem tudtuk leszerelni a robogóról. Végül még a biztonsági őr is besegített, és közös erővel a motor is bekerült a furgonba. Persze, aztán volt a rengeteg apróság, meg az utolsó pillanatra hagyott cuccok. Konyha, fürdőszoba, stb... Az a "véglegesítés" mégsem volt annyira végleges.
Éjjel 2-kor végeztünk.
Alvás, aztán másnap 8-kor kelés.
Tamás kiállt a motorral a garázsból, és felszerelkezett. Ahogy elnéztem az 1200-es BMW-t, úgy tánt, hogy legalább annyi motyó fér rá, mint amit a furgonba tettünk. Két oldaldoboz + tanktáska.
Bedobáltam az utolsó holmikat a furgonba, és mindenki indulásra kész volt.
Tamás nekivágott északnak, mivel Bordeaux felé ment haza, Franciaországon át. Én Észak - keletre vettem az irányt, a lassan már megszokott A2-esen.
Kicsit féltem attól, hogy egy 10 m3-es kisteherautót kell majd vezessek, de az az igazság, hogy ezeket már olyan kényelmesre tervezik, hogy nem sokban tér el egy személyautótól. Igaz, hogy 3 tonna, és 5-6 m hosszú, de meglepően jól kezelhető.
Cserélgettem a CD-ket, és pihentettem a lábamat, mivel tempomat is volt a furgonban.
Hét óra múlva már parkoltam a raktár előtt. Jöttek Roxék is segíteni, így pikk-pakk telerajtuk a tárolót. Végül a motort is betoltam - ezúttal már leszerelve a dobozt hátulról.
Majd irány Sant-Feliu, leparkoltam a furgont, sétáltunk egyet, aztán alvás.
Másnap vissza a furgonba, és irány barcelona.
Az autókölcsönző cselesen elköltözött, így egy kis bújócska után találtam csak meg a leadási helyett. Megszabadultam a furgontól, sétáltam egy kényelmeset a városban, majd kibuszoztam a reptérre. Barcelona - Madrid 1:40 perc. Kicsit gyorsabb, mint kocsival, vagy vonattal. A reptérről hazabuszoztam, és véglegesítettem a bepakolást, ezúttal a sajnát kocsimba.
17-én szombaton reggel kitakarítottam a lakást, és átadtam a kulcsokat a tulaj sógorának, mivel a tulaj nyaralni volt.
Érdekes, hogy itt Spanyolországban mindent a sógorok intéznek. Kicsit olyan itt a sógor-dolog, mint Magyarországon a "haverom haverja". Mindig velük esnek meg a legelképesztőbb esetek, és mindig ők vannak a középpontban.
Szóval, kulcsok leadva, kocsi bepakolva, cselló a hátsó úlésen, kényelmesen, és biztonságosan (bekötve a biztonsági öv).
2013 Augusztus 17 11:00 Viszlát Madrid.
Az út szinte már unalmasan ismerős. A2, Alcalá, Guadalajara, Medinaceli, Zaragosa, Greenwich meridián, Lerida, Tarragona, Barcelona, mindenféle Llobregat-ok, Hostarlic, kijárat a Costa Brava-ra, aztán egy rövid út a C-35-ön, és Sant Feliu.
Meg kell valljam, hogy a tempomat hiányzott, de azért nem volt olyan vészes az út. inkább ez a tiki-taki ingázás volt egy kicsit elcsigázó. Ugyanaz a 700 km ezúttal negyedik alkalommal. Végül aztán csak ideértem.
Szerdán reggel "véglegesítettem" a pakolást (hittem én), délután pedig elmentem a bérelt furgonért.
Említettem a szuper tárolási rendszeremet, ami praktikus, egyszerú, és jól is néz ki. Nem utolsó sorban, olcsó is volt. ezekkel kezdtem, majd jött a könyvszekrény (ez szétszedve), és a dobozok (könyvek, akasztós cuccok) - elvégre majd' 50 inget, és tizen pár öltönyt - zakót nem lehet ikeás tárolókban szállítani.
Szépen kisakkoztam a helyet, figyelve, hogy maradjon a robogónak is hely.
Délután elmentem a reptérre Tamásért, és elkocsikáztunk a motorjáért, ami megőrzésen volt az ismerősinél.
Amíg visszaért, én folytattam a pakolást. Végül megérkezett Tamás, és berámoltuk a nehezebb dolgokat is, majd jött a robogó.
Na igen, tegyél be egy robogót egy kisteherautóba rámpa nélkül.
Beálltam egy magasabb padka mellé, és onnan tuszkoltuk fel a motort. A szerszámoskészletemet sikerült elásnom gléda aljára, így a dobozt nem tudtuk leszerelni a robogóról. Végül még a biztonsági őr is besegített, és közös erővel a motor is bekerült a furgonba. Persze, aztán volt a rengeteg apróság, meg az utolsó pillanatra hagyott cuccok. Konyha, fürdőszoba, stb... Az a "véglegesítés" mégsem volt annyira végleges.
Éjjel 2-kor végeztünk.
Tamás kiállt a motorral a garázsból, és felszerelkezett. Ahogy elnéztem az 1200-es BMW-t, úgy tánt, hogy legalább annyi motyó fér rá, mint amit a furgonba tettünk. Két oldaldoboz + tanktáska.
Bedobáltam az utolsó holmikat a furgonba, és mindenki indulásra kész volt.
Tamás nekivágott északnak, mivel Bordeaux felé ment haza, Franciaországon át. Én Észak - keletre vettem az irányt, a lassan már megszokott A2-esen.
Kicsit féltem attól, hogy egy 10 m3-es kisteherautót kell majd vezessek, de az az igazság, hogy ezeket már olyan kényelmesre tervezik, hogy nem sokban tér el egy személyautótól. Igaz, hogy 3 tonna, és 5-6 m hosszú, de meglepően jól kezelhető.
Cserélgettem a CD-ket, és pihentettem a lábamat, mivel tempomat is volt a furgonban.
 |
| Tempomat esetén a jobb lábat nem kell túl sűrűn használni |
Hét óra múlva már parkoltam a raktár előtt. Jöttek Roxék is segíteni, így pikk-pakk telerajtuk a tárolót. Végül a motort is betoltam - ezúttal már leszerelve a dobozt hátulról.
Majd irány Sant-Feliu, leparkoltam a furgont, sétáltunk egyet, aztán alvás.
Másnap vissza a furgonba, és irány barcelona.
Az autókölcsönző cselesen elköltözött, így egy kis bújócska után találtam csak meg a leadási helyett. Megszabadultam a furgontól, sétáltam egy kényelmeset a városban, majd kibuszoztam a reptérre. Barcelona - Madrid 1:40 perc. Kicsit gyorsabb, mint kocsival, vagy vonattal. A reptérről hazabuszoztam, és véglegesítettem a bepakolást, ezúttal a sajnát kocsimba.
17-én szombaton reggel kitakarítottam a lakást, és átadtam a kulcsokat a tulaj sógorának, mivel a tulaj nyaralni volt.
Érdekes, hogy itt Spanyolországban mindent a sógorok intéznek. Kicsit olyan itt a sógor-dolog, mint Magyarországon a "haverom haverja". Mindig velük esnek meg a legelképesztőbb esetek, és mindig ők vannak a középpontban.
Szóval, kulcsok leadva, kocsi bepakolva, cselló a hátsó úlésen, kényelmesen, és biztonságosan (bekötve a biztonsági öv).
2013 Augusztus 17 11:00 Viszlát Madrid.
Az út szinte már unalmasan ismerős. A2, Alcalá, Guadalajara, Medinaceli, Zaragosa, Greenwich meridián, Lerida, Tarragona, Barcelona, mindenféle Llobregat-ok, Hostarlic, kijárat a Costa Brava-ra, aztán egy rövid út a C-35-ön, és Sant Feliu.
Meg kell valljam, hogy a tempomat hiányzott, de azért nem volt olyan vészes az út. inkább ez a tiki-taki ingázás volt egy kicsit elcsigázó. Ugyanaz a 700 km ezúttal negyedik alkalommal. Végül aztán csak ideértem.
Tuesday 13 August 2013
Az utolsó nap
Hétfőn 12-én volt az utolsó hivatalos munkanapom, így bementem a központba leadni a laptopot, belépőkártyát, és átvenni a végelszámolást. Megjegyzem, 47 nap szabim maradt az évre, amiből időarányosan fizettek ki 17 + 7/12*30 + 12/365*30 napot (ha kell, megadom a megfejtést).
Ezután hazamentem pakolni. A hét folyamán már összerakosgattam pár dolgot, és a tárolóban mértem, hogy mekkora is az életem tömörítve. Az előzetes megfigyelések alapján egy 10 m3-es kisteherautót béreltem, beleszámítva, hogy a robogónak is jönnie kell.
Az évek alatt kifejlesztett tárolási rendszeremnek köszönhetően a bútorokat nem kellett szétszednem, csak a könyvszekrényt, és a kis íróasztalt. A többi egyben megy majd, benne a normálisan ott tárolt cuccokkal.
Kedden még terveztem egy nap Madridot, amolyan búcsút a várostól.
Hát nem voltak könnyek, de még igazi meghatódás sem. Mindig túrista voltam itt, és ez nem csak az én hibám. Persze, tehettem volna többet, de az már nem én lettem volna, és valószínúleg nem lett volna igazán komoly eredménye. Az utolsó nap amúgy vásárlásba torkollott.
A robogót letettem a Gran Via-n, lesétáltam a Sol-ig, aztán végig az Arenal-on. Palacio real, Plaza España, Gran Via. Ahogy sétáltam a Gran Via-n, illatról megismertem a Salvador Bachiller boltot. ez egy spanyol táskamárka, és olyasmi, mint a samsonite, csak nagyobb a választékuk. Nem is akartam bemenni, de az utolsó pillanatban megláttam egy zöld (Szuperzöld) bőröndöt, és eszembe jutott, hogy Roxnak szüksége van egy új eleve-görgős bőröndre, így besétáltam, és megvettem.
Aztán esett le, hogy motorral vagyok.
Sebaj, elsétáltam a motorhoz, mondván, hogy meglátjuk, mit lehet tenni. Hát, nem sokat, de azért győzött a határozottság, és még a bőröndött sem károsítottam meg. Igaz, hogy egy fejre fordított bőrönddel a lábam között motoroztam haza végig a Calle Alcala-n...
Szóval, az utolsó nap nem volt olyan drámai. Tekintve ahogy többnyire éreztem itt magam, és azt, ahova megyek, nem siratom, nem sajnálom Madridot. Nm utáljuk egymást, de megvagyunk egymás nélkül.
Ezután hazamentem pakolni. A hét folyamán már összerakosgattam pár dolgot, és a tárolóban mértem, hogy mekkora is az életem tömörítve. Az előzetes megfigyelések alapján egy 10 m3-es kisteherautót béreltem, beleszámítva, hogy a robogónak is jönnie kell.
Az évek alatt kifejlesztett tárolási rendszeremnek köszönhetően a bútorokat nem kellett szétszednem, csak a könyvszekrényt, és a kis íróasztalt. A többi egyben megy majd, benne a normálisan ott tárolt cuccokkal.
Kedden még terveztem egy nap Madridot, amolyan búcsút a várostól.
Hát nem voltak könnyek, de még igazi meghatódás sem. Mindig túrista voltam itt, és ez nem csak az én hibám. Persze, tehettem volna többet, de az már nem én lettem volna, és valószínúleg nem lett volna igazán komoly eredménye. Az utolsó nap amúgy vásárlásba torkollott.
A robogót letettem a Gran Via-n, lesétáltam a Sol-ig, aztán végig az Arenal-on. Palacio real, Plaza España, Gran Via. Ahogy sétáltam a Gran Via-n, illatról megismertem a Salvador Bachiller boltot. ez egy spanyol táskamárka, és olyasmi, mint a samsonite, csak nagyobb a választékuk. Nem is akartam bemenni, de az utolsó pillanatban megláttam egy zöld (Szuperzöld) bőröndöt, és eszembe jutott, hogy Roxnak szüksége van egy új eleve-görgős bőröndre, így besétáltam, és megvettem.
Aztán esett le, hogy motorral vagyok.
Sebaj, elsétáltam a motorhoz, mondván, hogy meglátjuk, mit lehet tenni. Hát, nem sokat, de azért győzött a határozottság, és még a bőröndött sem károsítottam meg. Igaz, hogy egy fejre fordított bőrönddel a lábam között motoroztam haza végig a Calle Alcala-n...
Szóval, az utolsó nap nem volt olyan drámai. Tekintve ahogy többnyire éreztem itt magam, és azt, ahova megyek, nem siratom, nem sajnálom Madridot. Nm utáljuk egymást, de megvagyunk egymás nélkül.
Monday 12 August 2013
Duplakuplung
A komolyabb kocsikban dupla kuplung van. Ez arra jó, hogy az erős, gyors, nagy fordulatú motorok könnyebben tudjanak váltani. Nagyon egyszerűen, a dupla kuplunk felelős azért, hogy a nagy nyomatékon a szerkezetek sérülése nélkül vigye át a hajtásláncon.
Nos a változás, amit lezavartam, és az idő, ami a rendelkezésemre állt, megérdemelnének egy triplakuplungot. Elvégre majd' háromszor fordultam Madrid - Barcelonát...
Ha beleveszem az interjút is, akkor elég komoly 2800 km-t vezettem viszonylag rövid idő alatt. Persze nem volt olyan kemény, mint anno a Veresegyház - Madrid költözés 2700 kilómétere másfél nap altt, de azért kicsit fárasztó volt.
Az interjú alapesetben úgy nézett volna ki, hogy a cég (a bizalmat megelőlegezvén) fizeti az utamat. Rox azonban feldobta, hogy "Axel amúgy is akar jönni" (nem akartam), így a cég kapott az alkalmon, hogy "ha már úgyis jövök" akkor legyen egy interjú. Ennek keretében tehát vezettem egy Madrid - Sant Feliu 700 kilómétert, két napra rá, meg ugyanezt vissza. Itt jegyzem meg, hogy míg a legtöbb (mostmár ex) munkatársam 2-3 hét szabikra ment el, én 2 nap szabit próbáltam kivenni, de ebből is csak 1 napot engedtek. Akkor már ezt a napot interjúra használtam. Nem hiszem, hogy nagyon csodálkoztak, hogy felmondtam.
Az interjún kellemeset beszélgettem az akkor még leendő főnökömmel, akiről kiderült, hogy túlságosan olyan, mint én. Fapofa, szarkasztikus, és soha nem tudni, hogy mit gondol komolyan. A legrosszabb talán az volt, hogy a 3 év Madrid elvette az élemet, és éreztem, hogy már nem a régi a humorom.
Dolgoznom kell rajta.
Ezután következett a kicsit hosszúra nyúlt várakozás. Először a főnökség, majd a munkaügyis volt szabin. Az ajánlatot végül Júli 28-án kaptam meg, így egy kellemes (Madridnak megfelelően 42°C-os) hétfői napon felmondtam. Azt persze kiderítettem előre, hogy mivel én "Másodrendű adminisztrátor" besorolásban vagyok a kollektív szerződés spanyol megfelelője szerint, csak 15 nap a felmondási időm. Így sül el visszafelé, az, amikor a cégek a besorolásokkal próbálnak ügyeskedni. Magasabb besorolásban hosszabb a felmondási idő (nem lehet olyan gyorsan megszabadulni az emberektől), és a végkielégítés is több. Nem is szándékoztam egy nappal sem többet dolgozni, mint ami kötelező.
Természetesen a maradék 15 napon is derekasan dolgoztam, meg persze átadtam a feladataimat annak a 4 embernek, akik helyettem fognak dolgozni. Elvégre ezen a munkahelyen 4 ember munkáját vettem át, így illő, hogy 4 embernek adjam is le a munkámat.
Természetesen ment az előkészület is a költözésre. Felmondtam a lakásbérlést, amivel kapcsolatban a tulajok nagyon rendesek voltak, így csak az augusztust kellett kifizetnem. Az itteni szerződések évente fordulnak, így jogukban állt volna jövő Júniusig kérni a bérleti díjat. Kerestem raktárat a cuccaimnak, mivel mindent egy menetben kellett mozgatnom, de még ugye nem volt új lakhely. És persze intézni - tervezni a gépparkot, ami az autóm, a motorom, és a bringám, valamint a bérelt furgon, amivel a cucc nagy része megy.
Node én mégiscsak Axel vagyok, így minden ment, mint a pikk-pakk.
Egy kis csavar a történetben, hogy sokkal korábban Kardos Doktorral megbeszéltük, hogy jön hozzám, mert ugyebár ők hazaköltöztek, és a motorját haza kéne vinnie.
És akkor ezután jött csak maga a költözés...
Nos a változás, amit lezavartam, és az idő, ami a rendelkezésemre állt, megérdemelnének egy triplakuplungot. Elvégre majd' háromszor fordultam Madrid - Barcelonát...
Ha beleveszem az interjút is, akkor elég komoly 2800 km-t vezettem viszonylag rövid idő alatt. Persze nem volt olyan kemény, mint anno a Veresegyház - Madrid költözés 2700 kilómétere másfél nap altt, de azért kicsit fárasztó volt.
Az interjú alapesetben úgy nézett volna ki, hogy a cég (a bizalmat megelőlegezvén) fizeti az utamat. Rox azonban feldobta, hogy "Axel amúgy is akar jönni" (nem akartam), így a cég kapott az alkalmon, hogy "ha már úgyis jövök" akkor legyen egy interjú. Ennek keretében tehát vezettem egy Madrid - Sant Feliu 700 kilómétert, két napra rá, meg ugyanezt vissza. Itt jegyzem meg, hogy míg a legtöbb (mostmár ex) munkatársam 2-3 hét szabikra ment el, én 2 nap szabit próbáltam kivenni, de ebből is csak 1 napot engedtek. Akkor már ezt a napot interjúra használtam. Nem hiszem, hogy nagyon csodálkoztak, hogy felmondtam.
Az interjún kellemeset beszélgettem az akkor még leendő főnökömmel, akiről kiderült, hogy túlságosan olyan, mint én. Fapofa, szarkasztikus, és soha nem tudni, hogy mit gondol komolyan. A legrosszabb talán az volt, hogy a 3 év Madrid elvette az élemet, és éreztem, hogy már nem a régi a humorom.
Dolgoznom kell rajta.
Ezután következett a kicsit hosszúra nyúlt várakozás. Először a főnökség, majd a munkaügyis volt szabin. Az ajánlatot végül Júli 28-án kaptam meg, így egy kellemes (Madridnak megfelelően 42°C-os) hétfői napon felmondtam. Azt persze kiderítettem előre, hogy mivel én "Másodrendű adminisztrátor" besorolásban vagyok a kollektív szerződés spanyol megfelelője szerint, csak 15 nap a felmondási időm. Így sül el visszafelé, az, amikor a cégek a besorolásokkal próbálnak ügyeskedni. Magasabb besorolásban hosszabb a felmondási idő (nem lehet olyan gyorsan megszabadulni az emberektől), és a végkielégítés is több. Nem is szándékoztam egy nappal sem többet dolgozni, mint ami kötelező.
Természetesen a maradék 15 napon is derekasan dolgoztam, meg persze átadtam a feladataimat annak a 4 embernek, akik helyettem fognak dolgozni. Elvégre ezen a munkahelyen 4 ember munkáját vettem át, így illő, hogy 4 embernek adjam is le a munkámat.
Természetesen ment az előkészület is a költözésre. Felmondtam a lakásbérlést, amivel kapcsolatban a tulajok nagyon rendesek voltak, így csak az augusztust kellett kifizetnem. Az itteni szerződések évente fordulnak, így jogukban állt volna jövő Júniusig kérni a bérleti díjat. Kerestem raktárat a cuccaimnak, mivel mindent egy menetben kellett mozgatnom, de még ugye nem volt új lakhely. És persze intézni - tervezni a gépparkot, ami az autóm, a motorom, és a bringám, valamint a bérelt furgon, amivel a cucc nagy része megy.
Node én mégiscsak Axel vagyok, így minden ment, mint a pikk-pakk.
Egy kis csavar a történetben, hogy sokkal korábban Kardos Doktorral megbeszéltük, hogy jön hozzám, mert ugyebár ők hazaköltöztek, és a motorját haza kéne vinnie.
És akkor ezután jött csak maga a költözés...
Monday 29 July 2013
Hogy is volt ez...
Az előző naplóm fonalát el-elengedtem a vége felé, de mentségemre szóljon, hogy eléggé egysíkú lett az életem. Ment a munka, edzések, francia-, és cselló órák, de nem igazán történt semmi kiemelkedő. Emiatt a blogot sem írtam - elvégre, kinek lenne kedve azt olvasni, hogy mikor keltem, és mit ebédeltem; mégsem a Facebookon vagyunk, nem igaz? - és egy kicsit elgondolkodtam ezen az egész madridi léten.
Nem hajtottam nagyon a változásra, de lehet, hogy a tudatalattim intézte az ügyeket.
Szóval az úgy volt, hogy Rox kerestt munkát, de Madrid nem egy aranybánya jelenleg, legalábbis munkaügyben. Kevés munka, az is alacsony bérért. Aztán, amikor kiterjesztette a keresést egész Spanyolország területére, kiderült, hogy nem mindenhol olyan szörnyű a helyzet. Sehol nem rózsás, de van, ahol legalábbis tűrhető. Így történt, hogy egy jelentkezés, néhány telefon, egy Skype-, és egy személyes interjú után Rox és Jani szedték a sátorfájukat, és a Costa Brava-ra, egészen pontosan Sant Feliu de Guixóls-ba költöztek.
Én örültem nagyon, hiszen Rox talált állást, Janinak közel van a tenger, és hát lássuk be, nincsenek is olyan közel. Elvégre ideje egy kicsit leszakadni egymásról.
Node nem úgy van az!
A madridi helyzet csak nem javult, a munka kellemetlen fordulatot vett, és a szociális életem sem lendült fel.
A cég belefutott egy nem túl kellemes, de annál nagyobb, és kilátástalanabb projektbe. ennek keretében a munkám állandó másolgatásra, és Excel-masszírozásra degradálódott, folyamatos stresszhelyzetekkel, és egye erősebb "el innen" érzéssel. Gyakorlatilag a franciaórák, a cselló, és a kondizás maradt, a ritka hétvégi korizásokkal.
Ekkor Rox közölte, hogy igazából Ő megemlített engem az új cégénél, és az volt az azonnali válsz, hogy nekik nagyon kell egy ilyen ember. Küldtem egy önéletrajzot, és megkezdődött nagyjából ugyanaz az eljárás, ami Roxnál. Nálam kicsit lassabban ment, mert az egész nyáron zajlott, amikor mindenki rendre-sorra szabira ment, de végül lement minden rendben.
Az eredmény az lett, hogy Július 29-én felmondtam, és az utolsó munkanapom Augusztus 12-e lett.
Kezdődhetett a költözés, és az életem egy újabb szakaszának megnyitása.
Nem hajtottam nagyon a változásra, de lehet, hogy a tudatalattim intézte az ügyeket.
Szóval az úgy volt, hogy Rox kerestt munkát, de Madrid nem egy aranybánya jelenleg, legalábbis munkaügyben. Kevés munka, az is alacsony bérért. Aztán, amikor kiterjesztette a keresést egész Spanyolország területére, kiderült, hogy nem mindenhol olyan szörnyű a helyzet. Sehol nem rózsás, de van, ahol legalábbis tűrhető. Így történt, hogy egy jelentkezés, néhány telefon, egy Skype-, és egy személyes interjú után Rox és Jani szedték a sátorfájukat, és a Costa Brava-ra, egészen pontosan Sant Feliu de Guixóls-ba költöztek.
Én örültem nagyon, hiszen Rox talált állást, Janinak közel van a tenger, és hát lássuk be, nincsenek is olyan közel. Elvégre ideje egy kicsit leszakadni egymásról.
Node nem úgy van az!
A madridi helyzet csak nem javult, a munka kellemetlen fordulatot vett, és a szociális életem sem lendült fel.
A cég belefutott egy nem túl kellemes, de annál nagyobb, és kilátástalanabb projektbe. ennek keretében a munkám állandó másolgatásra, és Excel-masszírozásra degradálódott, folyamatos stresszhelyzetekkel, és egye erősebb "el innen" érzéssel. Gyakorlatilag a franciaórák, a cselló, és a kondizás maradt, a ritka hétvégi korizásokkal.
Ekkor Rox közölte, hogy igazából Ő megemlített engem az új cégénél, és az volt az azonnali válsz, hogy nekik nagyon kell egy ilyen ember. Küldtem egy önéletrajzot, és megkezdődött nagyjából ugyanaz az eljárás, ami Roxnál. Nálam kicsit lassabban ment, mert az egész nyáron zajlott, amikor mindenki rendre-sorra szabira ment, de végül lement minden rendben.
Az eredmény az lett, hogy Július 29-én felmondtam, és az utolsó munkanapom Augusztus 12-e lett.
Kezdődhetett a költözés, és az életem egy újabb szakaszának megnyitása.
Subscribe to:
Posts (Atom)