Figyelmeztetés

A tengerpartra költöztem, így innentől állandó vakáción vagyok.
Nyaralás az egész élet.

Monday, 12 August 2013

Duplakuplung

A komolyabb kocsikban dupla kuplung van. Ez arra jó, hogy az erős, gyors, nagy fordulatú motorok könnyebben  tudjanak váltani. Nagyon egyszerűen, a dupla kuplunk felelős azért, hogy a nagy nyomatékon a szerkezetek sérülése nélkül vigye át a hajtásláncon.
Nos a változás, amit lezavartam, és az idő, ami a rendelkezésemre állt, megérdemelnének egy triplakuplungot. Elvégre majd' háromszor fordultam Madrid - Barcelonát...
Ha beleveszem az interjút is, akkor elég komoly 2800 km-t vezettem viszonylag rövid idő alatt. Persze nem volt olyan kemény, mint anno a Veresegyház - Madrid költözés 2700 kilómétere másfél nap altt, de azért kicsit fárasztó volt.
Az interjú alapesetben úgy nézett volna ki, hogy a cég (a bizalmat megelőlegezvén) fizeti az utamat. Rox azonban feldobta, hogy "Axel amúgy is akar jönni" (nem akartam), így a cég kapott az alkalmon, hogy "ha már úgyis jövök" akkor legyen egy interjú. Ennek keretében tehát vezettem egy Madrid - Sant Feliu 700 kilómétert, két napra rá, meg ugyanezt vissza. Itt jegyzem meg, hogy míg a legtöbb (mostmár ex) munkatársam 2-3 hét szabikra ment el, én 2 nap szabit próbáltam kivenni, de ebből is csak 1 napot engedtek. Akkor már ezt a napot interjúra használtam. Nem hiszem, hogy nagyon csodálkoztak, hogy felmondtam.
Az interjún kellemeset beszélgettem az akkor még leendő főnökömmel, akiről kiderült, hogy túlságosan olyan, mint én. Fapofa, szarkasztikus, és soha nem tudni, hogy mit gondol komolyan. A legrosszabb talán az volt, hogy a 3 év Madrid elvette az élemet, és éreztem, hogy már nem a régi a humorom.
Dolgoznom kell rajta.
Ezután következett a kicsit hosszúra nyúlt várakozás. Először a főnökség, majd a munkaügyis volt szabin. Az ajánlatot végül Júli 28-án kaptam meg, így egy kellemes (Madridnak megfelelően 42°C-os) hétfői napon felmondtam. Azt persze kiderítettem előre, hogy mivel én "Másodrendű adminisztrátor" besorolásban vagyok a kollektív szerződés spanyol megfelelője szerint, csak 15 nap a felmondási időm. Így sül el visszafelé, az, amikor a cégek a besorolásokkal próbálnak ügyeskedni. Magasabb besorolásban hosszabb a felmondási idő (nem lehet olyan gyorsan megszabadulni az emberektől), és a végkielégítés is több. Nem is szándékoztam egy nappal sem többet dolgozni, mint ami kötelező.
Természetesen a maradék 15 napon is derekasan dolgoztam, meg persze átadtam a feladataimat annak a 4 embernek, akik helyettem fognak dolgozni. Elvégre ezen a munkahelyen 4 ember munkáját vettem át, így illő, hogy 4 embernek adjam is le a munkámat.
Természetesen ment az előkészület is a költözésre. Felmondtam a lakásbérlést, amivel kapcsolatban a tulajok nagyon rendesek voltak, így csak az augusztust kellett kifizetnem. Az itteni szerződések évente fordulnak, így jogukban állt volna jövő Júniusig kérni a bérleti díjat. Kerestem raktárat a cuccaimnak, mivel mindent egy menetben kellett mozgatnom, de még ugye nem volt új lakhely. És persze intézni - tervezni a gépparkot, ami az autóm, a motorom, és a bringám, valamint a bérelt furgon, amivel a cucc nagy része megy.
Node én mégiscsak Axel vagyok, így minden ment, mint a pikk-pakk.
Egy kis csavar a történetben, hogy sokkal korábban Kardos Doktorral megbeszéltük, hogy jön hozzám, mert ugyebár ők hazaköltöztek, és a motorját haza kéne vinnie.
És akkor ezután jött csak maga a költözés...

No comments:

Post a Comment